Két részletben 9,5 milliárd forintot kap a gyermekvédelem
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján összesen 9,5 milliárd forint többletforrás jut a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokra. Az első, 6 milliárd forintos részletet még 2026-ban biztosítják, további 3,5 milliárd forint pedig a 2027-es központi költségvetésbe épül be. A keret alapellátási és szakellátási feladatokra egyaránt felhasználható.
A pénzből olyan pilotprojekteket is finanszírozhatnak, amelyek új szolgáltatások és férőhelyek létrehozását célozzák. Ezek közé tartozhat a krízisnevelő-szülői hálózat, amelyről Both Emőke gyermekvédelmi helyettes államtitkár is beszélt egy közelmúltbeli kerekasztal-beszélgetésen. A határozat szerint a programok tapasztalatait és hatásait mérni kell, majd a szociális és családügyi miniszternek a pénzügyminiszterrel együttműködve 2028-tól minden évben meg kell terveznie a fenntartásukhoz szükséges összegeket.
A döntés a források felhasználásának ellenőrzését is előírja. A pénzek hasznosulását folyamatosan nyomon kell követni, az eredményekről pedig a szociális és családügyi miniszternek az egészségügyi miniszterrel együttműködve két lépcsőben kell tájékoztatnia a kormányt. A pluszforrásról szóló döntés olyan időszakban született, amikor Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár többször súlyosnak nevezte a rendszer helyzetét. A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történt visszaélésekről készült jelentés, valamint a szeptemberben közzétett gyermekvédelmi diagnózis szintén a terület hiányosságaira hívta fel a figyelmet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔