Olivia Manning élete és regényei közötti vékony határ
Olivia Manning brit írónő egész életében vágyott az elismerésre, miközben úgy érezte, hogy az irodalmi világ rendszeresen elkerüli. Nem került fel a Booker-díj szűkített listájára, nem kapott önálló vasárnapi kritikát, és gyakran Iris Murdochhoz képest maradt háttérben. Manning 1980-ban halt meg; legismertebb műve, a második világháború idején Romániában és Görögországban szerzett tapasztalataira épülő Balkán-trilógia csak 2010-ben kapott új kiadást a New York Review Books gondozásában. Rachel Cusk méltató bevezetője szerint Manning szereplői nem egyszerű irodalmi figurák, hanem olyan embereknek hatnak, akiket mintha a valóságból emelt volna át.
A cikk azt mutatja be, milyen következményekkel járhat, ha egy író közvetlenül ismerőseiről mintázza szereplőit. Manning több regényében valódi személyek vonásait használta fel, majd ezeket gyakran megváltoztatta, például a testmagasságukon módosított. Ez azonban nem mindig védte meg a konfliktusoktól: egy ismerőse, Steve Smith felismerte magát egy ideges, fogorvostól rettegő karakterben, és Manning férje is figyelmeztette, hogy mindig lesznek olvasók, akik ismerik a történetek mögötti igazságot.
A legkomolyabb jogi ügy a Balkán-trilógiához kapcsolódott. Manning az 1939-ben meggyilkolt román miniszterelnök, Armand Cǎlinescu haláláról és családjáról olyan állításokat írt, amelyek nem feleltek meg a valóságnak. Cǎlinescu fia, Barbu Cambridge-ben élő építész volt, mégis úgy tűnhetett, mintha őt is meggyilkolták volna. A család rágalmazás miatt kártérítést, a két regény visszavonását és nyilvános bocsánatkérést követelt. A történet arra világít rá, hogy az önéletrajzi ihletésű fikció a valós személyek számára nemcsak irodalmi, hanem súlyos jogi és erkölcsi kockázatot is jelenthet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔