A pestisjárvány segíthette a nyulak elterjedését Angliában
A nyulak ma Nagy-Britannia közönséges állatai közé tartoznak, a középkorban azonban ritka és rendkívül értékes jószágnak számítottak. Az üregi nyúl nem volt őshonos a Brit-szigeteken; bár római kori csontleletek is ismertek, az első egyértelmű okleveles bizonyítékok a normann hódítás utáni időszakból származnak. Egy 1176-os scilly-szigeteki feljegyzés szerint Richard de Wyka azért nem fizette meg a nyulak után járó egyházi tizedet, mert nem tudta, hogy erre az állatokra is vonatkozik az adó.
A 13. században a nyúltartás már az uralkodói birtokokon is kiemelt jelentőségű volt. III. Henrik 1235-ben tíz élő nyulat ajándékozott Geoffrey Despenser worcestershire-i földesúrnak, és később azt is megparancsolta, hogy saját állományát ne vadásszák túl. A nyúlhús ekkor körülbelül négyszer-ötször drágább volt a csirkehúsnál, ezért a földesurak őrtornyokkal és erődítésekkel védték az állatokat az orvvadászoktól és a ragadozóktól.
A helyzetet a fekete halál, az 1346 és 1353 közötti pestisjárvány változtatta meg. A népesség pusztulása munkaerőhiányt és magasabb béreket eredményezett, így a tehetősebb parasztok és a kézművesek is hozzáférhettek a korábban arisztokratikus luxusnak számító nyúlhúshoz és szőrméhez. A gyorsan növekvő állományok közben kárt tettek a termésben, ami társadalmi konfliktusokat szított. Az 1381-es parasztfelkelés után a parlament a közrendűek vadászatát is korlátozta, a nyulak pedig a kódexek szatirikus, kifordított világában is gyakran megjelentek.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔