Újbuda garanciákat követel a felfüggesztett Déli Körvasút miatt
A Déli Körvasút beruházását a közbeszerzés során feltárt szabálytalanságok és az uniós források megvonása miatt függesztették fel. Bár a projekt később, új kivitelező bevonásával folytatódhat, Újbuda önkormányzata szerint a lakóknak addig sem szabad évekig nyitott munkagödrök és elhagyott építési területek mellett közlekedniük. László Imre polgármester ezért Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterhez fordult garanciákat kérve.
A kerület azt várja a kormánytól és a V-Híd Zrt.-től, hogy a tartósan lezárt vasúti munkaterületen kívül fejezzék be a megkezdett közműépítéseket, temessék be az árkokat, és ahol a műszaki feltételek engedik, állítsák helyre a forgalmat a korábban rövid időre lezárt járdákon, kerékpárutakon és útszakaszokon. Ez különösen a Bartók Béla úti, a Fehérvári úti és a Budafoki úti kereszteződéseket érinti.
Újbuda ragaszkodik ahhoz is, hogy a beruházás átszervezése vagy esetleges költségcsökkentése ne írja felül a lakosságnak tett, illetve a hatósági engedélyekben rögzített környezetvédelmi és városfejlesztési vállalásokat. Az önkormányzat szerint a vasútépítés mielőbbi befejezése azért is fontos, hogy ne maradjon a lakóházak mellett egy hatalmas betonépítmény. A kerület két héten belül érdemi, helyi vezetőket is bevonó egyeztetést vár.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔