Kiderült, miért nem hagyták el az izlandiak a szigetet a középkorban
Bár a középkori Izland lakossága évszázadokon át tartó ökológiai válsággal küzdött, a skandináv telepesek leszármazottai nem hagyták el a szigetet. A Geografie folyóiratban megjelent tanulmányában Carina Damm, a Sziléziai Egyetem kutatója régészeti leletek, paleoökológiai vizsgálatok és írott források alapján mutatta be az alkalmazkodás hátterét. A Kr. u. 870-es években megindult betelepülés után az agrárgazdaság miatt az eredetileg 25–40 százalékot borító nyírfaerdők 90 százaléka, a termőtalajnak pedig 40 százaléka tűnt el, amit a Hekla, a Katla és az Öræfajökull vulkánkitör
<truncated 90 bytes>
t a sertéstartás feladásával és a juhtartás bővítésével alkalmazkodott a fahiányhoz.
A kutatás szerint a maradás döntő oka az épületekbe, öntözőrendszerekbe és kikötőkbe fektetett többgenerációs vagyon volt; a helyi gazdaság (a tún) a felhalmozott tőkét szimbolizálta, amely egy elvándorlással elveszett volna. Emellett a társadalmi berendezkedés is visszatartotta a lakókat: a telepesek eredetileg Széphajú Harald király hatalma elől menekültek el Norvégiából, és 930 körül megalapították az Alþing nevű nemzetgyűlést. A király nélküli közösség és a Grágás törvénykönyv szigorú szabályozása olyan jogi és politikai autonómiát garantált számukra, amely egy újabb migrációval végleg elveszett volna.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔