Ősrégi szakácskönyvből került elő a hagyományos bableves eredeti receptje
Egy régi szakácskönyv őrizte meg a hagyományos bableves eredeti receptjét, amely aszalt gyümölcsöt is tartalmazott – ma inkább ínyenc csemegeként gondolunk rájuk, a magyar konyhában viszont fontos téli élelmiszernek számítottak. Az aszalékot egyes vidékeken bagolytüdőnek vagy susinkának hívták: természetes édesítőszer volt, amikor az olcsó répacukor még nem volt minden háztartásban elérhető, és egyszerű tartósítás is, hogy a nyári-őszi termés a hideg hónapokra megmaradjon. A cukor elterjedése előtt a paraszti konyhában elsősorban szilvából főztek cukor nélküli lekvárt; almát és körtét inkább aszaltak, vagy pálinkát főztek belőlük. A 20. században az otthoni aszalás visszaszorult a bolti cukor, a befőzés és a piaci-bolti aszalványok miatt. Göcsejben a hosszúszemű szilva beérésével szinte minden portán megkezdődött a munka, amely egy hónapig is tarthatott, október elején is fűtötték az aszalókat. Kiss Kati Csonkahegyháton, Zalaegerszegtől mintegy 15 kilométerre biogazdaságot épít; családja közel nyolcvanéves, fatüzelésű aszalót használ, töltött aszalt szilvát mandulával vagy dióval készít, és meggyet, körtét, jó években paradicsomot is aszal. Északnyugat-Dunántúlon aszalt szilvával vagy körtével főzték a szárazbabot, tejjel vagy tejföllel habarva; a Székelyföldön füstölt húsból, babból és aszalt szilvából készült tejfölös leves. Ünnepen aszalt szilvás tejfölös mártás járt pecsenyéhez. A gasztromesében göcseji aszalt szilvás leves, húsos-szilvás fogás és bánáti gyümölcskenyér is szerepel.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔