Szoros mérkőzésen, idegenben győzte le az Odensét a győri kézilabdacsapat
Rendkívül hullámzó és feszült végjátékot hozó összecsapáson aratott 32-31-es győzelmet a Győri Audi ETO KC a dán Odense otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A találkozó kifejezetten rosszul indult a legutóbbi idényben döntős győriek számára, hiszen a házigazdák hat perc elteltével már 5-1-re vezettek. A kisalföldiek azonban az ellenfél hibáit kihasználva egy ötgólos sorozattal fordítottak (13-11), a szünetre pedig 20-17-es előnnyel vonulhattak.
A második játékrész elején az Odense három gyors találattal felzárkózott, majd a 41. percben 23-23-nál kiegyenlített. A Győr ezt követően ismét meglépett négy góllal, de a dánok 28-28-nál újra utolérték a v
<truncated 2 bytes>
dégeket. A hibákkal teli, kiélezett hajrát végül a magyar csapat bírta jobban, és minimális, egygólos különbséggel begyűjtötte a két pontot.
A győrieknél Tjasa Stanko nyolc találatig jutott, míg a kapuban Sandra Toft 13 védéssel járult hozzá a sikerhez; az Odenséből Romée Maarschalkerweerd szintén nyolc gólt szerzett. Sikerével az ETO hat forduló után öt győzelemmel és egy döntetlennel áll a B csoportban, holtversenyben a címvédő Metz együttesével, amely a sérült Albek Annát nélkülözve, Vámos Petra egy góljával 32-22-re verte a Blomberg-Lippét. A nap másik magyar érdekeltségű BL-meccsén az FTC 39-25-re múlta felül a Borussia Dortmundot.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔