Meghalt Alan Jones, a Forma–1 1980-as világbajnoka
Rövid betegség után, 80 éves korában meghalt Alan Jones, az 1980-as Forma–1-es világbajnok – közölte családja. Az ausztrál pilóta a Williams első világbajnoki címét szerezte meg, öt futamgyőzelemmel, és Jack Brabham után hazája második F1-es világbajnoka lett.
Jones versenyzőcsaládból érkezett: édesapja amatőr autóversenyző volt, ő pedig előbb Ausztráliában, apja autókereskedésében dolgozva Minikkel versenyzett. 1967-ben Melbourne-ből az Egyesült Királyságba költözött, majd a Formula Ford, a Forma–3 és a Forma–2 után 1975-ben bemutatkozott a Forma–1-ben egy vásárolt Hesketh-tel. 1976-tól a Surtees állandó pilótája lett, első futamgyőzelmét pedig 1977-ben aratta az Osztrák Nagydíjon egy Shadow-val, a 14. rajthelyről indulva.
1978-ban a Ferrari és a frissen alapított Williams is érdeklődött iránta, végül a Williamshez szerződött. Az 1980-as idényben öt versenyt nyert, és megszerezte a világbajnoki címet. A sikertelen 1981-es címvédés után kiszállt az F1-ből, majd 1986-ban a Haasnál még egy teljes szezont teljesített, kevés sikerrel. Pályafutása során 116 futamon 12 győzelmet és további 12 dobogós helyezést ért el. Később túraautó-versenyeken indult, valamint szakkommentátorként is dolgozott.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔