Szimulációk magyarázzák az Uránusz és Neptunusz ferde mágneses mezejét
A NASA Voyager 2 űrszondája az 1980-as években az Uránusznál és a Neptunusznál erősen torzult, meredeken megdöntött mágneses mezőt mért, ellentétben a Föld viszonylag rendezett dipólusával. A Communications Physicsben megjelent tanulmányt a Texasi Egyetem austini kutatói vezették, a UCLA, az Imperial College London és a Northumbria University közreműködésével. A Föld dinamója a külső mag olvadt vasában működik, a dipólustengely csupán 11 fokkal tér el a forgástengelytől; az Uránuszé 59, a Neptunuszé 47 fokos. A jégóriások nagyjából négyszer szélesebbek a Földnél, belsejükben hidrogén, hélium, víz, ammónia, metán és kőzetanyag feltételezhető, a pontos összetétel azonban bizonytalan. Chi Yan, a UT Jackson School of Geosciences munkatársa szerint a hatalmas nyomás és hőmérséklet a vízmolekulákat ionokra bonthatja, így az elektromos vezetőképesség a mélységgel nőhet. Számítógépes szimulációik, amelyek a Voyager 2 által rögzített mezőket próbálták visszaadni, növekvő vezetőképességet és változatos belső szerkezeteket tételeztek fel; a keringő fluidumok, a hőmérséklet és a mágneses erők kölcsönhatása így magyarázhatja a szokatlan mezőket. A modellek szerint a jégóriások mágneses tengelye évtizedek alatt tíz fokos nagyságrendű elmozdulást is mutathat, míg a Földé mintegy egy fokot változik ötven év alatt. A mai mező tehát jelentősen eltérhet attól, amit a Voyager 2 mért.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔