Lenin sorsa Raszputyin nélkül? – a cári udvar misztikus alakjáról
A 24.hu történelmi portréja Grigorij Jefimovics Raszputyint, a cári udvar körül legendákkal övezett szibériai parasztprédikátort vizsgálja, és Alekszandr Kerenszkij – az 1917-es februári forradalom ideiglenes kormányának vezetője – elhíresült mondását idézi: ha nincs Raszputyin, Lenin sem lenne. A cikk szerint a gyakorlatilag írástudatlan férfi mégis központi szerepet játszott a világ egyik legerősebb autokráciájának megrendülésében, noha a róla szóló pletykákat a történészek is hajlamosak túlértékelni.
A 19–20. század fordulóján a spiritualizmus, a sámánok és a csalók is karriert futhattak be a korrupt szentpétervári elitben; az első világháború kitörése után ez még erősödött. Raszputyin „Isten emberének” tartották: nyugtalan lelkeket csillapított, gyógyító híre volt, és enyhíteni tudta II. Miklós örököse, a vérzékenységben szenvedő Alekszej Nyikolajevics szenvedéseit, bár meggyógyítani nem tudta. Nyugat-Szibériában, a Pokrovszkoje nevű faluban született parasztcsaládban, serdülőkorában sokat ivott, majd feleségül vett egy egyszerű, de intelligens nőt; állítólag látomása után Isten hívását hallotta. Ellentmondásos alak volt: mélyen vallásos, ugyanakkor kicsapongó, a cikk szerint szexuális ragadozó, aki Szentpéterváron elhanyagolt társaságbeli asszonyokat vont bűvkörébe.
1903–1904 körül zarándoknak állt – akkoriban akár egymillió orosz járhatta rongyokban a szent helyeket –, eljutott a görög Athosz-hegyig, majd a Volga menti Kazanyba, ahol egy gazdag asszony gyógyítónak és Isten emberének tartotta. A forrás szerint már akkor felháborítóan viselkedett, állítólag fiatal nőket, köztük egy tizenöt éves lányt is rávett, hogy fürdőházban megfürdesse. Fjodor Tyutcsev nyomán a cikk az orosz lélek paradoxonának megtestesítőjeként írja le: tudott nagylelkű lenni és kenőpénzt is elfogadott; sem pusztán gonosztevőnek, sem csupán Alekszandra Fjodorovna cárné kegyelt szentjének nem szabad látni.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔