Több száz LMBTQ-embert vettek őrizetbe Szenegálban
Szenegálban február óta legalább 320 embert tartóztattak le és tartottak őrizetben „természetellenes cselekmények” vádjával – áll a Human Rights Watch jelentésében, amely a HIV Justice Network adataira támaszkodik. Közülük legalább 84 embert szándékos HIV-fertőzéssel is megvádoltak, kizárólag HIV-státuszuk alapján. A jogvédők szerint a hatósági fellépéshez tömeges letartóztatások, kényszerű HIV-tesztek és a jogi képviselet akadályozása társul.
A parlament március 11-én szigorította a büntető törvénykönyvet: a beleegyezésen alapuló azonos nemű kapcsolat maximális büntetése öt évről tíz év börtönre emelkedett. A homoszexualitás népszerűsítése, illetve LMBTQ-emberek vagy szervezetek támogatása és finanszírozása akár hét év szabadságvesztéssel, valamint 500 ezer és ötmillió CFA-frank közötti pénzbírsággal sújtható.
A rendőrség lefoglalt telefonokból szerzett információkra, bejelentésekre és magánlakásokon tartott razziákra hivatkozik. A jogszabályváltozás miatt ügyvédek félnek elvállalni ezeket az ügyeket, az orvosok pedig arról számoltak be, hogy a HIV-vel élők egy része már nem mer tesztelésre vagy kezelésre jelentkezni. A közösség tagjai közül többen bujkálnak, korlátozzák mozgásukat, külföldre távoztak, miközben a rendőrségi információk kiszivárogtatása HIV-státuszuk nyilvánosságra kerüléséhez és további megbélyegzéshez vezetett.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔