Vita Nagy Imre szerepéről és 1956 emlékezetéről
A véleménycikk 1956 emlékezetének sérülékenységére figyelmeztet: az elhallgatások és félremagyarázások egyre nehezebben korrigálhatók, mert az áldozatok már nem tudják elmondani saját történetüket, a szemtanúk pedig folyamatosan fogyatkoznak. A szerző személyes emlékeken keresztül idézi fel Mátyásföldet, ahol 1991 nyaráig, a szovjet csapatok kivonulásáig működött a Déli Hadseregcsoport főhadiszállása. A kerítéssel körbezárt laktanya, a katonai jelenlét, a cirill betűs üzletfeliratok és a megszállókhoz kapcsolódó életforma egy különálló, idegen világ képét rajzolják ki Budapest közepén.
A szovjet kivonulás után a kiürült laktanya néhány épületébe egykori 1956-os felkelők költöztek. A „pesti srácok” között olyan emberek éltek, akik hosszú éveket töltöttek börtönben, sokszor köztörvényes rabokkal összezárva. A szerző beszélgetéseikből a forradalom konkrét helyszínei és pillanatai is megelevenednek: a Tűzoltó utca, a Széna tér, a kiégett tank és a lőszer elfogyása. Különösen erős emlékként jelenik meg Csoszor Endre, vagyis Csoszi története, aki tizenhárom évet töltött börtönben, és több cellatársa kivégzését is átélte.
Az írás keserű számvetéssel zárul. A szerző szerint mára eltűnt Csoszi, Wittner Mária és Pongrátz Gergő is, így egyre kevesebben maradtak, akik személyesen őrzik 1956 emlékét. Ugyanezen a napon bezárják a Pongrátz Gergő által alapított kiskunmajsai 1956-os múzeumot is, mert nincs, aki fenntartsa. A cikk hangsúlya szerint a forradalom története nem egyetlen politikai szereplőről, hanem a megtorlást elszenvedő emberekről és személyes emlékeikről szól.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔