Kikapcsolják a közvilágítást Bonyhádon egy súlyos vita miatt
Közvilágítási konfliktus robbant ki Bonyhádon: a PS Project Kft. közérdekű közleményben jelentette be, hogy 2026. október 14-i kezdettel leállítja a város közvilágítását, mert korábban felmondta a várossal kötött szolgáltatási szerződését. A cég szerint döntését az önkormányzat ismétlődő szerződésszegései és a megváltozott gazdasági környezet indokolta.
A beruházás története 2018-ig nyúlik vissza: akkor írtak ki közbeszerzést a közvilágítás korszerűsítésére, amelyben a Közbeszerzési Döntőbizottság többször is elmarasztalta az önkormányzatot. A fejlesztés 2019-ben készült el, finanszírozását a társaság részben saját forrásból, részben hitelből oldotta meg; a 12 éves szerződés szerintük lehetővé tette a díjak későbbi indexálását is. A PS Project szerint a villamos energia drasztikus drágulása, a vitatott rendszerhasználati díjak és az elmaradt önkormányzati kifizetések elmérgesítették a helyzetet. A felek 2023 novembere óta tárgyaltak, de nem jutottak megegyezésre; a cég idén tavasszal mondott fel, és több százmillió forintos követelést támaszt az önkormányzattal szemben – ebbe az elmaradt díjak, az úgynevezett „kalózlámpák" energiafogyasztása és a szerződés szerinti megváltási díj is beletartozik.
Ügyben Filóné Ferencz Ibolya polgármester is közleményt adott ki: szerinte ismeretlen személyek mintegy 200 lámpatestből eltávolították a biztosítékokat. Érintett többek között a Dr. Lotz János, a Székely Mózes, a Rákóczi Ferenc, a Bethlen Gábor, a Petőfi Sándor, a Dózsa György, a Benczúr Gyula, a Móra Ferenc, a Solymár Imre és a Veres Péter utca. A polgármester szerint intézkedtek a rendőrségnél és az energiahivatalnál, az említett utcákban azonban bizonytalan ideig szünetelhet a közvilágítás.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔