Elmépek fehéren mosása: Geoffrey Bardon és a papunyai festőművészek mítosza
Ausztrália nyugat-sivatagi őslakos festészeti mozgalmának születését évtizedekig a fehér megmentő mítosza övezte. A narratíva szerint Geoffrey Bardon művésztanár 1971-ben érkezett a Papunya nevű telepre, ahol rávette az őslakos alkotókat – köztük Clifford Possumot és Kaapa Tjampitjinpát –, hogy rituális álomidő-történeteiket kemény felületekre fessék. A mézhangyákat ábrázoló falfestménnyel induló kezdeményezésből Robert Hughes kritikus szavaival a 20. század utolsó nagy művészeti mozgalma született meg. A telepi hatóságok ellenállása miatt azonban Bardon 1972-ben megroppant egészséggel menekült el, és 2003-as haláláig a művészeti ág önfeláldozó hőseként élt a köztudatban.
Kitty Hauser új életrajzi könyve, az Art Mania azonban lebontja ezt a mítoszt. Rámutat, hogy Geoffrey bátyja, az ügyvéd James Bardon miként használta fel öccse tapasztalatait saját regényeihez és beszédeihez a kulturális kisajátítás mintapéldájaként. A kötet Bardon sydney-i kezelését is feltárja: a Chelmsford kórházban a 24 halálesetért felelős Harry Bailey barbár, elektrosokkos mélyalvás-terápiájának vetették alá. Hauser szerint ez a brutális pszichiátriai beavatkozás és a kormányzati asszimiláció ugyanazt a célt szolgálta: az elmék, illetve az egész őslakos kultúra szándékos elfeledtetését és fehéren mosását.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔