A forradalom arcai 1956-ban – fiatalok, egyház és hatalom az októberi Szívben
A Szív jezsuita magazin 2026. októberi lapszámában jelent meg annak a stúdióbeszélgetésnek a nyomtatott változata, amelyet Szokol Réka történész, a lap szerkesztője folytatott a Magyar Katolikus Rádióban Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével, Szekér Nórával, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára osztályvezetőjével és Keller Márkus történésszel, egyetemi tanárral, az MTA doktorával. A téma az 1956-os forradalom fiatal arca: kik voltak ők, mi vitte őket az utcára, miért lázadtak, hogyan látta és ábrázolta őket a megtorló hatalom, és milyen viszony fűzte őket az egyházhoz és a hatalomhoz. Keller szerint nemcsak húszévesek, hanem tizenhat évesek is harcoltak; a második világháború erőszakos tapasztalata még elevenen élt, a fiataloknak kötelező katonai gyakorlatokon kellett részt venniük, a hadsereg nagy létszámú volt, és az utcai veszély évekig hétköznapi maradt. A „pesti srácok” szakmunkás, szakközépiskolás fiatalok voltak, sokan már dolgoztak, nyomorúságos körülmények között. Földváryné Kiss Réka a szovjet partizánfilmek kultuszát, a 1945 utáni diktatúra kiépülését, a demokratikus újjáépülésbe vetett remény csalódását – egyeseknél a Rajk-perig – és a totális megfigyelés, a fekete autók, a besúgórendszer világát emelte ki. A forradalom lengyel szolidaritásból és békés tüntetésből indult, majd a hatalom brutális döntései után kvázi polgárháborúvá, végül a szovjetekkel szembeni szabadságharccá alakult. Keller szerint a csalódást inkább a szülők és az egyetemisták élték meg; a felgyűlt feszültségben a fiatalok katalizátorként hatottak.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔