WNBA-bajnok lett a korábbi diósgyőri kosárlabdázó, Kaila Charles
Újabb jelentős sikert ért el Kaila Charles, a DVTK HUNTHERM korábbi közönségkedvence: a Golden State Valkyries játékosaként WNBA-bajnoki címet ünnepelhetett. A kaliforniai csapat a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen 68–63-ra győzte le az Atalanta Dream együttesét, így 4–3-as összesítéssel szerezte meg a bajnoki trófeát.
Charles 2023 és 2025 között két idényt töltött Diósgyőrben. A piros-fehér mezben összesen 90 hazai és nemzetközi tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken több mint 700 ponttal segítette a miskolci csapatot. Dinamikus játékával, eredményességével és szenvedélyes pályafellépésével gyorsan a szurkolók egyik kedvencévé vált.
Diósgyőri időszakának egyik kiemelkedő eredménye a 2024/25-ös Killik László Magyar Kupa-győzelem volt, amely során a torna legértékesebb játékosának választották. Egy évvel korábban ezüstérmet szerzett ugyanebben a sorozatban. WNBA-bajnoki címe most amerikai pályafutásának eddigi legnagyobb eredményei közé emeli a DVTK-nál is meghatározó szerepet betöltő kosárlabdázót.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔