A Neville’s Cross-i csata évekre átrendezte Anglia, Skócia és Franciaország viszonyát
1346. október 17-én Durham közelében vívták meg a Neville’s Cross-i csatát, amelyben az angol seregek döntő vereséget mértek a Skóciából betörő hadseregre. A támadás hátterében a százéves háború állt: miközben III. Eduárd angol király Franciaország ellen vonult, IV. Fülöp francia király arra kérte II. Dávid skót uralkodót, hogy támadja meg Anglia északi részét. A mintegy 12 ezer fős skót sereg október 7-én tört be, kifosztotta a hexhami apátságot, és Carlisle városától is váltságdíjat szerzett.
Az angolok azonban felkészültek. Henry Percy, Ralph Neville és York érseke körülbelül hatezer katonát gyűjtött össze, majd Durhamhez vonult. A délelőtti szembenállás után a harc délután két órakor vált kiélezetté, amikor az angol hosszúíjászok tüzet nyitottak; a csata öt órára a skótok vereségével ért véget. II. Dávid két nyílvesszőtől megsebesült, és fogságba esett vele együtt négy skót gróf, valamint több mint egy tucat főnemes. A skót veszteségek elérhették a kétezer főt.
A következő évben az angolok a Forth és a Clyde folyótól délre fekvő területek jelentős részét elfoglalták. II. Dávid tizenegy évig maradt fogságban, szabadságáért pedig 100 ezer márka váltságdíjat vállalt. A győzelem egyben biztosabbá tette Anglia északi határát, így III. Eduárd folytathatta franciaországi hadjáratát, és mintegy 30 ezer katonát gyűjthetett össze Calais ostromához.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔