Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét, a Volánbusz-ügy állhat a háttérben
Kármán András pénzügyminiszter felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét – értesült a HVG. A NAV adatvédelmi és személyiségi jogokra hivatkozva nem közölt további részleteket, a lap azonban úgy tudja, hogy a döntés összefügghet a Seszták Miklóst, Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet érintő korrupciós üggyel. Mindhárman letartóztatásban vannak.
Szalavics Mariann korábban a Volánbusz gazdasági igazgatója volt, amikor a jelenleg vizsgált, korrupciógyanús ügyletek nagy része történt. A Volán-társaságok ügyeiben a rendőrségi nyomozás évekig érdemi eredmény nélkül zajlott, majd a kormányváltás után felgyorsultak az események. Május közepén a Központi Nyomozó Főügyészség önálló nyomozást indított, amelyet elkülönítettek a Nemzeti Nyomozó Irodánál folyó, vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt indult eljárástól.
A gyanú szerint 2015 és 2018 között az állami Volán-társaságoknál mintegy 10 milliárd forintos kár keletkezhetett túlárazott buszbeszerzések és más vitatott ügyletek miatt. A hatóságok szerint Seszták Miklós, aki 2015 és 2018 között volt miniszter, közvetítőkön keresztül több mint 11 milliárd forint csúszópénzt vehetett át használt autóbuszok beszerzése és személyszállítási szerződések kapcsán.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔