Szikora Linda cége nyerte el a MAVIR 712,9 millió forintos takarítási megbízását
A Szikora Linda érdekeltségébe tartozó Profi-Komfort Kft. nyerte el a MAVIR Zrt. telephelyeinek takarítására kiírt, három évre szóló közbeszerzés mind az öt részét. A szerződések összértéke nettó 712,9 millió forint, és a MAVIR további hat hónappal meghosszabbíthatja őket. A tender a gödi, az albertirsai, a győri, a debreceni és a hévízi régió alállomásaira, illetve vezetékfelügyelőségeire vonatkozott.
A munkákra régiónként három és öt közötti számú ajánlat érkezett, összesen 18 pályázat. Ezek közül azonban 13-at érvénytelenítettek: négyet irreálisan alacsony ár miatt, a többi esetben pedig nem részletezték a pontos okot. Így minden régióban egyetlen érvényes ajánlat maradt, a Profi-Komforté. A szerződések az eseti takarításokra külön, a rendszeres díj 10 százalékának megfelelő keretet is biztosítanak.
A hároméves megállapodások régiónként 124,9–165,8 millió forintot érnek. A cég tulajdonosi háttere az elmúlt időszakban többször változott: Szikora 2024 szeptemberében 33 százalékos részesedést szerzett, majd 2025 júliusában a kizárólagos tulajdonában álló Násfa-Hunyor Kft. megvette a két korábbi tulajdonostárs üzletrészét. Augusztusban a Profi-Komfort saját üzletrészeinek 30 százalékát vásárolta meg 120 millió forintért a Násfa-Hunyortól. A vállalkozás korábban is jelentős, főként egészségügyi megbízásokat kapott, idén pedig a Műcsarnok és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának takarítására is szerződött.