Havidíjas színház, coworking iroda és szervezeti reform – így képzelik el a jövőt a frissen kinevezett színigazgatók
Jelentős átalakulások előtt áll a színházi élet a vezetői pályázatok alapján. A Madách Színház vezetésére pályázó Szabó P. Szilveszter anyagában a humán és szervezeti reformokat, az etikai kódexet és a szerződések rendezését díjazta a szakmai bizottság. Ugyanakkor az évi négy bemutató és négyszáz előadás tervét irreálisnak, túlterhelőnek találták, és hiányolták a nagyszínpadi prózai darabok gazdasági hatásvizsgálatát is, amelyeket fegyelmezettebb gazdálkodással kell korrigálni.
Az Új Színház leendő igazgatója, Csi
<truncated 263 bytes>
t is működne. A repertoárban a klasszikusok mellett a kortárs szerzők és a drámaíró műhely kapna hangsúlyt, a független szférát pedig a SWITCH programmal segítenék, amely évadonként egy független társulatnak biztosítana egyéves rezidenciát.
A megváltozott közönségigényekhez alkalmazkodva a nézők megszólítását is átalakítanák. Csibyék a fiatalok számára megterhelő, húsz-harmincezer forintos hagyományos bérletek mellett a streamingplatformok működéséhez hasonló, rugalmas digitális előfizetési rendszert vezetnének be a jövőben.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔