Tizenhat év után új kötettel tér vissza a népszerű Redwall fantasy sorozat
Tizenhat év után új kötettel tér vissza Brian Jacques népszerű Redwall fantasy regénysorozata. Noha a szerző 2011-es halála után kiadott The Rogue Crew című művet másfél évtizeden át a széria befejezésének tartották, hivatalosan is bejelentették a huszonharmadik regényt. Az Orphans of Mossflower című kötet 2027. szeptember 7-én kerül a boltokba, a hírek szerint még maga Jacques vetette papírra. A megjelenés a sorozat kezdetének 40. évfordulójára esik – az első kötet 1986-ban jelent meg Nagy-Britanniában, majd egy évre rá az Egyesült Államokban –, és a premier alkalmából az eddigi 22 regényt tartalmazó díszdobozos kiadás is megjelenik.
A folytatás létezésére már egy évtizede gyanakodtak az olvasók. A Penguin kiadó ugyanis 2010-ben pályázatot hirdetett, amelynek nyertese nevet adhatott egy szereplőnek a következő könyvben. A győztes 2015-ben tisztázta, hogy a Reisa Kartwell nevű térképész karaktere nem szerepelt a The Rogue Crew-ban, táplálva a teóriát egy kiadatlan műről. A megosztott információk szerint a térképész útmutatása döntőnek bizonyul, amikor a megtámadott Redwall lakóinak Salamandastronba kell sietniük. A mű várhatóan közvetlen folytatása lesz a korábbi eseményeknek. A könyv megjelenése igazi gyógyír a közösségnek, miután a Netflix az év elején törölte a Patrick McHale vezetésével tervezett adaptációt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔