Olcsó kisautóként tér vissza a Citroën Kacsa
A Citroën egy látványos tanulmányautóval támasztja fel legendás modelljét, a 2 CV-t, azaz a Kacsát. Az 1948 és 1990 között mintegy 3,8 millió példányban gyártott elődjénél tíz centiméterrel rövidebb koncepció alapján két éven belül, 2028-ban érkezhet meg a szériaváltozat. A francia márka kifejezetten elérhető népautónak szánja a tisztán elektromos modellt: az európai gyártású kisautó vételárát 15 ezer euró, vagyis jelenlegi árfolyamon 5,5 millió forint alá tervezik szorítani a formálódó E-Car járműkategória előírásaihoz igazodva.
A fejlesztés legfontosabb célja az egy tonna alatti tömeg elérése, amit az eredetihez hű, minimalista megoldásokkal biztosítanak. Ilyenek az enyhén ívelt üvegek, az olcsón cserélhető különálló lökhárítók, a különálló fényszórók, valamint a sík csomagtérajtó a retró stílusú T-alakú kilinccsel. A beltérben fonott kosár helyettesíti a középkonzolt, az ajtózsebekben tojástartók találhatók, az első ülések pedig kiemelve kültéri padként is használhatók. Bár a technika modern – a 18 colos kerekeket például a Michelin digitális iker technológiája felügyeli –, a könnyű karosszéria révén elegendő volt kisebb akkumulátort beépíteni. A nosztalgiát erősíti az is, hogy a jármű indítását és a kürt hangját az eredeti Kacsa jellegzetes mechanikai zörejeiből emulálták.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔