Nem ölik meg a szibériai tigrist, amely halálra marcangolt egy férfit egy angliai állatkertben
Halálos tragédia történt az észak-angliai Doncaster közelében működő Yorkshire Wildlife Parkban, miután egy férfi szombat délután bemászott a szibériai tigrisek kifutójába. A rendőrséget fél kettő körül értesítették az esetről, és bár a mentők gyorsan kiérkeztek a helyszínre, a látogató olyan súlyos sérüléseket szenvedett a ragadozó azonnali támadását követően, hogy az életét már nem lehetett megmenteni. A szemtanúk beszámolói szerint a férfi nem sokkal a tragédia előtt még zenét hallgatva táncolt, és egy idegent is megkért, hogy fotózza le őt a háttérben látható tigrissel, majd minden tiltást és biztonsági akadályt áthágva behatolt az elzárt területre.
A parkot a történtek után kiürítették, a hatóságok pedig vizsgálatot indítottak annak tisztázására, hogyan juthatott át a védelmi rendszeren. Az állatkert vasárnapi közleményében megerősítette, hogy a támadásban érintett szibériai tigrist, Altajt nem fogják elaltatni. Döntésüket azzal indokolták, hogy a ragadozó nem szökött ki és nem hagyta el a számára kijelölt, 2011-ben átadott, mintegy 8100 négyzetméteres rezervátumot, hanem a látogató ment be engedély nélkül a vadállathoz. A park vezetése részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, a megrázkódtatást átélt dolgozóknak pedig szakmai segítséget biztosítanak a trauma feldolgozásához.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔