Bartók Kékszakállúja a Staatsoper színpadán
A Bécsi Állami Operaház október 3-án ismét műsorra tűzte Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját, amely harminchét év után szólalt meg újra magyarul a Staatsoper színpadán. A darabot az 1917-ben bemutatott Egy firenzei tragédiával társították, a két egyfelvonásost Vasily Barkhatov rendezői koncepciója kapcsolja össze. A zenekart Alain Altinoglu vezényelte, a közreműködők között Christopher Maltman, Dmitry Golovnin, Florian Boesch és Asmik Grigorian szerepelt.
Barkhatov a két mű történetét lényegében egyetlen modern párkapcsolati drámává formálta. Az Egy firenzei tragédia végén Bianca és Simone házassági válsága, egy pszichoterápiás szerepjáték és egy gyilkosság bontakozik ki, innen folytatódik A kékszakállú herceg vára. A rendezésben Judit nem egy új asszonyként próbál hozzáférni Kékszakállú múltjának titkaihoz: a hét ajtó a házaspár közösen megélt érzéseit, szépségeit és traumáit tárja fel.
A hatodik állomás, a könnyek tava egy üres gyerekszobát és a legnagyobb veszteséget idézi fel. Barkhatov értelmezésében a pár nem válik el, hanem a tragédia után is együtt marad. Az éjszaka így nem a magányba való beletörődést, hanem a kitartást és az állandóságot jelképezi, miközben a korábbi gyilkosság áldozatának holtteste az otthonukban, az ágy alá rejtve marad. A zenei megvalósítást a kritika a Bécsi Filharmonikusok részletgazdag, erőteljes, mégis kiegyensúlyozott hangzásáért és Altinoglu stílusérzékéért méltatja.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔