A Kádár-rendszer nemzeti tragédiaként is beszélt 1956-ról
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezete már a szovjet hadsereg 1956. november 4-ei beavatkozása után formálódni kezdett, és azóta többször is átalakult. A Kádár-rendszerben az állampárt meghatározta, milyen okokat kellett hivatalosan ismételni az események magyarázataként, magának az emlékezésnek azonban nem adott kiemelt szerepet. A forradalom céljai fokozatosan kikoptak a nyilvános beszédből, a történteket pedig az elhallgatás és a politikailag ellenőrzött értelmezés övezte.
A korszak hivatalos magyarázata alapvetően egy „tudományos definícióra” épült, Kádár János azonban ennél árnyaltabban is beszélt 1956-ról. A rendszer által használt értelmezés mellett nemzeti tragédiának nevezte a történteket, ami kettős viszonyulást jelzett: a hatalom egyszerre próbálta fenntartani saját politikai magyarázatát, és elismerni, hogy az eseményeknek a társadalom számára mélyebb, nemzeti jelentőségük is volt.
A korszak emlékezetéről, Kádár kettős értékeléséről és arról, hogyan változott 1956 helye a magyar köztudatban, Rainer M. János történész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyetemi tanára beszélt. Az interjú azt is vizsgálja, miként vált az 1956-ról való megemlékezés a rendszerváltás után politikai jelszavak terepévé, és miért lehetne helye az állami emlékezetpolitika helyett inkább a közösségek által alakított ünneplésnek.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔