1989 nem volt igazi töréspont az ügynökakták felvállalásában
Magyarország nem siette el a kommunista titkosszolgálati ügynökakták széles nyilvánosságát: az első szabad választáskor élénk vita volt ugyan a hozzáférésről, de ez csak részben valósult meg, a teljes nyitás ígéretére 36 évet kellett várni. A volt szocialista országok eltérően kezelték a szembenézést: van, ahol gyorsan felállt a törvényi és intézményi rendszer, máshol lassabban, és az eredeti szándék ellenére az sem akadályozta meg, hogy ügynöki múltú emberek miniszterelnöki vagy államfői pozícióba kerüljenek. Csehszlovákia 1991 őszén, a 1993-as különválás előtt fogadta el a lusztrációs törvényt, amely kimondta, hogy a titkosszolgálat munkatársai és ügynökei, a Csehszlovák Kommunista Párt magas funkcionáriusai, illetve a munkásőrség (LM) tagjai nem kaphatnak felelős beosztást az államigazgatásban, a hadseregben és a rendőrségben. Bukovszky László, a szlovákiai Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) levéltárának egykori vezetője, majd a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára (ABS) főigazgatója szerint a gordiuszi csomót azzal vágták át, hogy aki az operatív nyilvántartásban ügynökként szerepel, az ügynök. Az 1992-es alkotmánybírósági felülvizsgálat lényegében helybenhagyta a szabályt, három kategóriát kivéve. Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója szerint a 2026 novemberében nyíló magyar szabályozás hasonlít a cseh–szlovák modellre, de túlmegy rajta, mert a naplókon túl tényleges dossziékat is nyilvánosságra hoz. A cseh oldalon 1993 után érdemben érvényesült az átvilágítás; Szlovákia kerülőúton jutott el a széles nyilvánosságig, Romániában visszafogottabb volt a folyamat, de az EU-csatlakozás ott is létrehozta a feltárásért felelős intézményt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔