Törölte egy svéd reality teljes évadát a produkciós cég által használt mesterséges intelligencia
Súlyos technológiai incidens miatt kénytelen évekre elhalasztani egyik kiemelt valóságshow-jának bemutatóját a svéd TV4 televíziós csatorna. A The Challenge című reality teljes, adáskészre szerkesztett évada megsemmisült, miután a műsort készítő Masiff produkciós iroda szervereiről rejtélyes módon eltűntek a vágott anyagok. Belső források szerint a digitális kárt egy olyan mesterségesintelligencia-ügynök okozta, amely közvetlen hozzáférést kapott a cég központi tárhelyeihez, és törölte a felvételeket.
A produkciós cég névtelenséget kérő munkatársai az Aftonbladet lapnak arról számoltak be, hogy a törölt adatok már nem állíthatók helyre, így több száz nap megfeszített munkája semmisült meg. Bár a műsor eredetileg tervezett premierje mindössze öt hét múlva, november 22-én lett volna, az újbóli összeállításhoz több száz szakember bevonása válik szükségessé.
Miközben a készítők az AI-ügynök hibáját emlegetik, a TV4 hivatalos álláspontja ennél óvatosabb. A csatorna megerősítette ugyan az epizódok elvesztését, de tagadta a mesterséges intelligencia közvetlen szerepét: közlésük szerint technikai hiba és a biztonsági mentési rendszer egyidejű meghibásodása történt, ami miatt a teljes anyagot újra kell vágni. A műsor bemutatását emiatt 2027-re halasztották.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔