A NAZA című film és a dokumentumfilm-etika
A Literary Hub esszéje a NAZA című film teltházas brooklyni vetítéséről ír: amikor az utolsó, dermesztő képkocka elsötétült, hallatszott a nézők sírása. Senki nem kelt fel. A közönség némán végignézte a stáblistát, csak elfojtott zokogás hallatszott, majd szó nélkül, teljes csendben hagyta el a termet. A szerző szerint ilyet még soha nem élt át moziban.
A filmet Yuval Abraham és Rachel Szor rendezte, akik a No Other Land alkotói is. Huszonnégy jelenlegi és volt izraeli katonát – mindannyian a katonai hírszerzésben dolgoztak – kérdeztek arról, hogyan ölte meg az IDF Gázában minden harmincadik embert az elmúlt három évben. 2023. október 7. óta legalább 75 ezer ember halt meg Gázában, Izrael saját beismerése szerint túlnyomórészt civilek. A NAZA nem a „náci” és a „Gáza” összevonása, hanem a járulékos veszteség egysége: civil, aki egy Hamasz-operatív likvidálása közben hal meg; minden ilyen áldozat „egy NAZA”, egy napos csecsemőtől 92 éves dédnagyanyáig. Egykor 15 NAZA volt elfogadható csapásonként, október 7. után ez 50-re, majd 100-ra, egy ponton 500-ra nőtt. A beszélők többsége kevés bűntudatot mutat, bürokratikus parancsra hivatkozik.
A rendezők sajtóanyagukban azzal indokolták a munkát, hogy izraeli filmesként és újságíróként kötelességüknek érezték feltárni a palesztin civilek tömeges megölése mögötti rendszert. Palesztin írók – a szerző által is tisztelt hangok – nehezményezték, hogy a világnak izraeli alkotókat kellene hallgatnia, miközben 2023 óta palesztin tanúk beszélnek, és közel 300 palesztin újságírót öltek meg. Az esszé szerint a film mégsem a katonák iránti együttérzésre épít, és elkerüli a Waltz with Bashir (2008) és a Lebanon (2009) „lőni és sírni” dinamikáját, amelyet Gil Hochberg írt le.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔