Nyolcvanéves korában meghalt Alan Jones Formula–1-es világbajnok
Nyolcvanéves korában meghalt Alan Jones, az 1980-as Formula–1-es világbajnok. Az ausztrál pilóta november 5-én, rövid betegség után hunyt el – halálhírét felesége, Amanda Butler-Davis jelentette be a Motorsport Australia közvetítésével. Jones Sir Jack Brabham után mindössze a második ausztrál versenyző volt, aki világbajnoki címet szerzett, és máig ő az utolsó ausztrál F1-es világbajnok.
Jones 1970-ben költözött Európába, hogy megvalósítsa autóversenyzői álmát. 1973-ban csatlakozott a GRD Formula–3-as csapatához, majd 1975-ben a Hesketh színeiben mutatkozott be a Formula–1-ben. Első futamgyőzelmét 1977-ben az osztrák nagydíjon szerezte a Shadow versenyzőjeként. Egy évvel később a Williamshez igazolt, ahol pályafutása legnagyobb sikereit érte el.
Az 1980-as idényben öt nagydíjat nyert: Argentínában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Kanadában és az Egyesült Államokban. Emellett további öt alkalommal állt dobogón, így egy futammal a szezon vége előtt megszerezte a világbajnoki címet. Tíz idény alatt összesen 12 Formula–1-es győzelmet aratott, majd 1986-ban visszavonult a versenyzéstől. Felesége szerint Jones öröksége, szenvedélye és karaktere a sportban Ausztráliában és világszerte is maradandó nyomot hagyott. Hat gyermeke gyászolja: Christian, Amber, Zara, Jack, Camilla és Emma.