Lotz Károly alkotásai formálták a 19. századi Budapest arculatát
Lotz Károly festészete Budapest több reprezentatív középületének arculatát meghatározta. Az egyik legismertebb munkája, A Zene apoteózisa, a Magyar Állami Operaház nézőterének mennyezetét díszíti, és az épület 1884-es megnyitására készült el. A kompozíció középpontjában Apollón áll, akit az Olümposz istenei, múzsák és más mitológiai alakok vesznek körül. A gazdag színvilág, az aranyozás és Ybl Miklós építészeti kialakítása együtt az Operaházat összművészeti alkotássá teszi.
A Magyar Nemzeti Múzeum Pollack Mihály tervezte épületének lépcsőházi falképei az 1870-es években, Than Mórral együttműködésben készültek. Az allegorikus alakok a tudományt, a művészetet és a történelmi emlékezetet jelenítik meg, összekapcsolva a dekorációt a múzeum nemzeti kulturális küldetésével. A szerzőséget ezért a teljes díszítés esetében érdemes külön kezelni, hiszen több művész dolgozott rajta.
A Magyar Tudományos Akadémia dísztermének képi díszítésére Lotz 1881-ben kapott megbízást, a munkát több szakaszban végezte, a falfestmények második ütemét 1891-ben fejezte be. A tudomány és a költészet világát allegorikus alakok idézik meg; Schickedanz Albert díszítőfestészete Lotz képeivel együtt alkot egységes enteriőrt. A másfél évig tartó helyreállítás során restaurálták a korábban csak fényképekről ismert magyar címert, helyreállították a lunettákat, és több helyen visszaadták az eredeti élénkebb színeket.
A Vigadó és a Nemzeti Múzeum sikerei után Lotz korának egyik legkeresettebb és legjobban fizetett művésze lett. A monumentális freskók elkészítése azonban hónapokon át tartó, magas és instabil állványokon végzett fizikai munkát jelentett, amely idős korára súlyosan megterhelte a testét.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔