A náci atomprogram 1945-ben is messze járt egy működő reaktortól
A Columbia és a Marylandi Egyetem kutatói történelmi dokumentumok és új nukleáris számítások alapján vizsgálták a náci Németország Uranprojektjének utolsó nagy kísérletét, az 1945-ös B8-at. A kutatás szerint a program jóval távolabb volt egy működő atomreaktor megépítésétől, mint ahogy azt korábban feltételezték. Ez árnyalja azt a történelmi képet is, amely szerint a Manhattan-terv részben a német atomprogram vélt előnye miatt indult el.
Werner Heisenberg, a program vezetője a háború után azt állította, hogy a B8 kísérlet már csak valamivel több urántól választotta el a működőképességet. A PNAS Nexusban közölt eredmények azonban arra jutottak, hogy a kritikus állapot eléréséhez nagyjából kétszer annyi uránra és 2,3-szor több nehézvízre lett volna szükség, mint amennyivel rendelkeztek. A számítások szerint a szükséges nehézvíz mennyisége körülbelül kétszerese volt annak, amit a megszállt Norvégiában működő Norsk Hydro az egész háború alatt előállított.
A kutatás alapján a németek sem grafit-, sem nehézvíz-moderálású reaktor megépítéséhez nem kerültek közel. A katonai kudarcok közben a nukleáris kutatások is háttérbe szorultak. A háború után az Uranprojekt iratai amerikai és szovjet hírszerzői gyűjteményekbe, illetve a feketepiacra kerültek, így Heisenberg későbbi állításait sokáig nehéz volt független forrásokkal ellenőrizni.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔