A Pápai Magyar Intézetben 1957-ig őrizték az 1956-os forradalom szellemét
A Pápai Magyar Intézet története jól mutatja, hogyan próbált fennmaradni egy magyar egyházi közösség a kommunista hatalomátvétel után Rómában. A Pápai Magyar Intézet 1940-ben jött létre a Falconieri-palotában működő Római Magyar Akadémián belül, különleges, nagymértékben autonóm intézményként. A háború után a kommunista államhatalom meg akarta szüntetni, és azt is el akarta érni, hogy lakói hagyják el az épületet. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1948. december 24-én végelszámolásra szólította fel Péterffy Gedeont, az intézet akkori vezetőjét. A nyomás 1950-ben közvetlen akadályoztatásba fordult: a lakókat kitiltották a palota főbejáratán, ezért előbb egy vasrácsos ablakot használtak, majd megnyitották a Tevere felőli, használaton kívüli kiskaput. Egy időben két olasz rendőr vigyázott arra, hogy az intézet lakói bejuthassanak. A konfliktus diplomáciai jegyzékváltáshoz is vezetett, miközben a magyar állam propagandával támadta Olaszországot. Mivel Magyarországról nem érkezhettek új növendékek, a Pápai Magyar Intézet a külföldön élő magyar papok és emigránsok fontos központjává vált. Az 1956-os forradalom idején új szerepet kapott: a szabadságharc leverése után a Falconieri-palotában élők még közel egy évig kitartottak, emléküket pedig egy akkor készült mozaik is őrzi.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔