Új dinoszauruszfaj 130 millió éves maradványait tárják fel az Isztriai-félszigetnél
A horvátországi Isztriai-félsziget nyugati partjainál egy eddig ismeretlen, nagy termetű növényevő dinoszauruszfaj maradványait tárják fel. A hosszú farokkal és oszlopszerű lábakkal rendelkező állat mintegy 130 millió évvel ezelőtt élhetett. A kutatók eddig nyakcsigolyákat, további gerinccsontokat és bordákat emeltek ki, az előzetes vizsgálatok pedig megerősítették, hogy a leletek egy teljesen új fajhoz tartoznak.
A feltárás a Datule-Barbariga őslénytani rezervátumban zajlik, másfél és hat méter közötti vízmélységben. A kutatás világviszonylatban is különleges, mert őshüllők csontjait most először tárják fel közvetlenül a tengerfenéken. A térség korábban is jelentős leletekkel szolgált: 1993-ban egy helyi lakos kagylógyűjtés közben talált rá a Histriasaurus boscarollii csontjaira. Bár az új faj rokonságban áll ezzel a dinoszaurusszal, a szakemberek külön fajként azonosították.
Isztria Horvátország legfontosabb őslénytani területe, ahol az ország ismert lelőhelyeinek nagy része található. A régió 130 millió éve jóval délebbre, a mai Észak-Afrika térségéhez közelebb helyezkedett el, ezért földtörténeti múltja további maradványokat is rejthet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔