Triális képzéssel enyhítenék az építőipari szakemberhiányt
Az építőiparban nemcsak kevés a munkavállaló, hanem a képzésből kikerülők gyakorlati tudása sem mindig felel meg a piaci elvárásoknak. A nyugdíjba vonulások és a pályaelhagyás mellett ezt a technológiai fejlődés, a digitalizáció, valamint a szakképzés széttagoltsága is súlyosbítja. Magyarországon több mint 125 oktatási helyszínen folyik képzés, ám sok intézményben alacsony a tanulói létszám, és nem állnak rendelkezésre a korszerű gyakorlati oktatáshoz szükséges feltételek.
Tizenkét szakmai és munkaadói szervezet – köztük az ÉVOSZ, az MKIK, a VOSZ, valamint a mérnöki és építészkamarák – olyan reformtervezetet dolgozott ki, amelyet már bemutattak a kormányzati döntéshozóknak. A központi elem a triális modell: a diákok az iskola, az ágazati képzőközpont és a vállalkozások összehangolt együttműködésében tanulnának, majd a szakmai alapok megszerzése után valós munkakörnyezetben szereznének tapasztalatot.
A javaslat regionális tudásközpontokkal is számol, amelyekben koncentrálnák a korszerű eszközöket és a magas szintű oktatói tudást. A szervezetek nem új intézményeket hoznának létre, hanem a meglévő kapacitásokat kapcsolnák hálózatba. Ehhez adatalapú tervezést, világos állami és vállalati felelősséget, valós költségekre épülő finanszírozást, folyamatosan frissített tananyagokat és rendszeres teljesítménymérést sürgetnek. Koji László szerint az építőiparban a modern technológiák mellett a hagyományos építési technikák ismerete is nélkülözhetetlen.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔