Azonnali vizsgálatot követelnek nyílt levelükben a Kolibri Színház dolgozói
A Kolibri Színház munkavállalói nyílt levélben fordultak a közönséghez, mert állításuk szerint az elmúlt másfél évben szakmailag és emberileg is elviselhetetlen körülmények között dolgoztak. A dolgozók korábban a fenntartó minisztériumhoz és a tulajdonos fővároshoz is jelezték a problémáikat, de elmondásuk szerint nem kaptak érdemi választ. A közleményt csütörtökön Szendy Szilvia, a Budapesti Operettszínház tagja tette közzé a Facebookon.
A társulat szerint Zalán János igazgató kormányzati döntéssel, a szakma és a társulat tiltakozása ellenére került a színház élére, ami már akkor jelentős felmondási hullámhoz vezetett. A dolgozók állítása szerint a fluktuáció azóta is nagy, miközben az intézményben nepotizmus, folyamatos megfigyelés és besúgóhálózat alakult ki. Úgy látják, hogy a szakmai teljesítmény helyett a vezetéshez való hűség lett a megfelelés fő szempontja, és a vezetéshez kötődő rokonok, illetve üzletfelek megosztják a társulatot.
A munkavállalók szerint a „gyárrá duzzasztott” működésben egyes kollégák aránytalanul túlterheltek, másokat pedig büntetésből mellőznek. Kifogásolják azt is, hogy valódi szakmai koncepció nélkül dolgoznak, és nem készülnek kellően a gyerekek korosztályos igényeire reagáló előadások. Azonnali vizsgálatot követelnek a munkakörülményekről és arról, hogy teljesül-e a színház alapító okiratban vállalt kulturális küldetése. A vizsgálat idejére Zalán János munkáltatói jogköreinek felfüggesztését, valamint új igazgatói pályázat kiírását kérik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔