Közel 10 ezer eszköz hiányzik a közmédiából, 2,1 milliárd forintos ügyben tesz feljelentést a vezetés
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése az MTVA vagyonnyilvántartásában feltárt súlyos hiányosságok miatt, miután a 2025-ös leltározáskor 9738 eszközt találtak hiányzónak. A kivezetett tárgyak eredeti bruttó értéke 2,1 milliárd forint volt; bár zömük könyv szerinti értéke az amortizáció miatt már nulla forintot mutatott, használati vagy piaci értékük még lehetett.
A júliusban indított átvilágítás feltárta, hogy a mintegy 173 ezer nyilvántartott eszköz több mint felét, a 95 ezer tételes szcenikai tárat meg sem számolták, mivel 2019-ben ezeket kihúzták az utasításból. A milliárdos vagyont – köztük 630 védett darabot, például a TV Maci pizsamáit és az Abigél jelmezeit – vonalkódok nélkül, füzetekben adminisztrálták, ráadásul akadt irodavezető, akinek a nevén 24 ezer tétel szerepelt. Mintegy 17 ezer tárgyat nem a kijelölt helyén találtak, több mint nyolcezer eszközt pedig nem létező egységekhez rendeltek.
A nyilvántartásban még 2025-ben is szerepelt az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok tetejére szerelt antennaállvány, a Magyar Rádió korábbi épületében pedig 1803 eszközt hagytak hátra selejtezés nélkül. Az átmeneti vezetés a feljelentés megtétele mellett egy külső cég által végzendő, teljes tételes leltározást és korszerű eszközmozgás-követési rendszer bevezetését rendelte el.