„Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők arról, mi történik az utolsó ital után
A 24.hu a Száraz november kapcsán három felépülő történetén keresztül mutatja be, hogy az alkoholfüggőség nem pusztán akaraterő kérdése, és a pohár letétele önmagában nem elég: az utolsó ital után hosszú folyamat kezdődik. A címadó felismerés szerint valaki attól válhat alkoholistává, hogy már nem iszik.
Lovizer János tizenhét évesen, egy gimnáziumi sportverseny után ivott először: titokban vett literes zöldszilváni rizlinget fogmosópoharakból itták, a szagot utálta, fél liter bor után elájult, és megörült, hogy „nem bírja”, tehát nem lesz alkoholista, mint az apja, akit és az ivást egyaránt gyűlölte. Később a munka mellett a fáradtság, a feszültség és a depresszió kezelésére használta az italt. Sokáig nem hitte, hogy komoly baja van, amíg felesége – tanárnő – szembesítette: a környéken már felismerik az autóját ott, ahol rendszeresen megáll inni, és trógernek nevezte, mert hírbe hozza. Megígérte, hogy abbahagyja, néhány napig tartotta, aztán hazafelé két fröccsöt kért; komolyan gondolta az ígéretet, mégsem tudta betartani.
Józansága előtt több mint tíz évig keresett orvosi segítséget, a kezeléseket újabb ivás követte. Tudta, hogy az egészsége, a felesége és a család a tét, mégis „egy katt” után megitta az első italt, és öngyilkos akart lenni, mert ugyanaz történt vele, mint az apjával. Titkosszolgálati pályájának megtörése után az ivás súlyosbodott: depressziójára olyan nyugtatót kapott, amelyet alkoholfüggőként nem szedhetett volna, naponta tizenkét nagyfröccsöt ivott. 2007 karácsonyán a felesége közölte, hogy elválik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔