Autóbontásba kezdett a Volkswagen zwickaui üzeme
A Volkswagen új tevékenységet indított a bizonytalan jövőjű zwickaui üzemében: az autók összeszerelése mellett immár szakszerű szétszereléssel is foglalkozik. Az új bontósor célja, hogy a még használható alkatrészeket ellenőrzés után eredeti, használt Volkswagen-alkatrészként értékesítsék. A vállalat tervei szerint a létesítmény 2027-től évente akár 4100 jármű feldolgozására is alkalmas lesz.
A nyolc állomásból álló üzem két műszakban, mintegy száz dolgozóval működik majd. Kezdetben elsősorban olyan előszériás autókat bontanak szét, amelyek nem kerülhetnek közúti forgalomba, később azonban életciklusuk végére ért járművek is bekerülhetnek a rendszerbe. A kiszerelt ajtókat, lökhárítókat, motorokat és sebességváltókat márkakereskedőkön, szervizeken és alkatrész-kereskedőkön keresztül kínálják; hasonló termékeket a Volkswagen július óta forgalmaz.
A program olcsóbb javítási lehetőséget teremthet, és olyan autók megmentését is lehetővé teheti, amelyeknél az új alkatrészek ára miatt inkább a bontást választanák. Egyelőre nem ismert, mekkora lesz az árkülönbség, és a garanciális feltételeket sem részletezték. A szétszerelés az újrahasznosítást is szolgálja: a Volkswagen szerint egyetlen autóból annyi műanyag nyerhető vissza, amennyi akár három új jármű bizonyos alkatrészeinek gyártásához elegendő lehet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔