A kürtőskalács útja a székely ünnepi süteménytől a hungarikumig
A téli vásárok kedvelt édessége, a kürtőskalács évszázados múltra tekint vissza, szorosan kötődve az erdélyi és székely népi hagyományokhoz. A nyársra tekert, parázs felett forgatott tészta készítése a kemence hiányából eredt, rokonaként olyan európai süteményeknek, mint a német Baumkuchen vagy a trdelník. A legelső fennmaradt receptje 1784-ből származik Mikes Mária grófnő zágoni szakácskönyvéből, majd 1795-ben Simai Kristóf piarista szerzetes selmecbányai gyűjteményében is megjelent; ekkor azonban még kevésbé volt édes, és nem karamellizálták a felületét.
A ma ismert klasszikus forma a 19. század végén alakult ki Székelyföldön, amikor a vajjal lekent tésztát sütés előtt kristálycukorba kezdték forgatni, így a parázs ropogós karamellréteget hozott létre rajta, amelyre rátapadt a dió, a fahéj vagy a mák. A sütemény neve a felszálló gőz kéménykürtőre emlékeztető jellegéből vagy a sütőfa pásztorkürt formájából származik. Míg a 20. század elejéig komoly csapatmunkát igénylő ünnepi fogás volt keresztelőkön és lakodalmakon, a rendszerváltás és a modern forgatók elterjedése után a vásárok sztárja lett, hagyományőrző értékét elismerve pedig 2015-ben hivatalosan hungarikummá nyilvánították.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔