Több mint 2500 éves csillagászati megfigyelőhelyet azonosítottak Mexikóban
A mexikói Puebla államban, a Sierra Norte hegységben található Teteles de Ávila Castillo lelőhelyen a régészek egy több mint 2500 éves, feltehetően csillagászati célú épületegyüttest azonosítottak. A Tetelihtic néven is ismert ősi település létesítménye az időszámításunk előtti 1000 és 600 közötti időszakból, vagyis a középső preklasszikus korból származik. A kutatók szerint az építményt a Nap mozgásának követésére és fontos naptári időpontok meghatározására használhatták. Ez az első hasonló megfigyelőhely, amelyet a maja civilizáció egykori területén kívül fedeztek fel.
A főtértől keletre fekvő épületegyüttes egy négyszögletes udvarból és két, keleti, illetve nyugati oldalon álló emelvényből áll. A keleti építmény mintegy 90 méter hosszú és 40 méter széles, a kisebb nyugati emelvény pedig 46 × 27 méteres lehetett. Elrendezése hasonlít a guatemalai Uaxactún maja központhoz, amelyet szintén a középső preklasszikus korra datálnak, bár az hozzávetőleg kétszer nagyobb.
Alberto Diez Barroso Repizo, a régészeti projekt vezetője szerint a párhuzamok arra utalhatnak, hogy a távoli mezoamerikai közösségek már ekkor hasonló megfigyelési és építészeti hagyományokat követtek. A tetelihtici emelvény tájolása segíthette a februári évkezdet és az októberi betakarítási időszak meghatározását is. A lelet ezért nemcsak a korai csillagászati tudásról, hanem a térség népei közötti kulturális kapcsolatokról is új információkat adhat.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔