Perzsa eredetű tésztából lett magyar pásztortarhonya
A tarhonya feltehetőleg Perzsiából származó tésztaféle, amely a 150 éves török uralom idején, török közvetítéssel jutott el Magyarországra. A neve az oszmán-török „tarchana” szóból ered; ez eredetileg búzalisztből és aludttejből készült tésztát jelölt. A tarhonya különösen az Alföldön terjedt el, ahol a kenyér mellett a cselédek és napszámosok egyik gyakori eledele lett.
A házi készítés során a tésztát speciális rostán morzsolták át, és a gömbölyűbb szemeket tartották szebbnek. Ezután kiszárították, porciózták, majd a kamrában tárolták. A Szentesi Református Eklézsia Históriája szerint a 19. század elején nyáron, köblönként készítették elő a tarhonyát. A szegedi változat az 1879-es nagy árvíz után egyre népszerűbb lett, az első világháború idején pedig Szegeden és környékén már több ezer mázsa készült belőle. 1928-ban a termelés meghaladta a 100 vagont, népszerűsítéséhez pedig Móra Ferenc is hozzájárult.
A perzsa eredetű tészta a pásztorkonyhában vált jellegzetesen magyar étellé. A pásztorok kalóriadús, egyszerűen elkészíthető fogást készítettek belőle kolbásszal, krumplival, pirospaprikával és vízzel, mindezt bográcsban összefőzve. Így született meg a pásztortarhonya, amely ma már bogrács nélkül, otthoni ebédként, menzán vagy kerti partin is készül. Az 1960-as évektől gépi úton előállított, szabályosabb szemű tarhonya is kapható.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔