John Berryman 1951 tavaszán Shakespeare ifjúságáról tanított, miközben összeomlott a házassága
1951 tavaszán, harminchat évesen John Berryman – akkor még nem országos hírű költő – első házassága, Eileen-nel, felbomlóban volt, miközben Shakespeare ifjúsága felé fordult. A Princeton University Alfred Hodder-ösztöndíja időt és pénzt adott: a soha be nem fejezett Mirabeau-dráma, egy árulásról szóló másik darab és a Homage to Mistress Bradstreet mellett Shakespeare-könyvet tervezett, amelyhez négy nyilvános előadás tartozott. A washingtoni egyetemen töltött sikertelen három hónap után tértek vissza Princeton környékére; Eileen szerint Berryman ott folyton fogadkozott, hogy kevesebbet iszik és dohányzik, majd megszegte. Az első előadás 1951 márciusában „Shakespeare at Thirty” címmel hangzott el.
Idegességét reszkető kéz és verejtékes ing árulta el; Stephen Crane, A vörös hősiesség érme szerzőjének életrajza után a Ph.D. nélküli előadót a princetoni kar egy része alkalmatlannak tartotta a témára. Szürke flanelnadrágban, gombos galléros ingben a hallgatókat 1594. április 22-ére, egy hétfőre hívta: a harmincéves Shakespeare Londonban, a sáros utakon száz mérföldre északnyugatra fekvő Stratfordban, Titchfield House-ban vagy máshol, a reneszánsz Angliában még nem a későbbi kánoni alak. Berryman oklahomai kisvárosból jött, és saját harmincas éveit is e „még láthatatlan” jelenlétben ismerte fel.
Az előadás zárlatában 1594-et fordulópontnak nevezte: John Lyly, Thomas Kyd és Christopher Marlowe halála vagy visszavonulása után hat év alatt jött a II. Richárd, a IV. Henrik két része, az V. Henrik, a János király, az álom, a Velencei kalmár, a makrancos, a Merry Wives, a Sok hűhó, az Ahogy tetszik, a Vízkereszt és a Caesar; azon túl a Hamlet, az Othello, a Macbeth és a Lear király, majd 1614 elejéig a Cymbeline, a Téli rege és a Vihar – de a harmincadik születésnapon mindez még a jövő volt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔