Százezer kvazár adatai igazolták magyar kutatók fekete lyukakról szóló elméletét
Magyar kutatók mintegy százezer kvazár adatainak elemzésével találtak statisztikai bizonyítékot arra, hogy a galaxisok összeolvadásakor létrejövő szupertömegű fekete lyukak egy része kimozdulhat a galaxis középpontjából. A jelenség oka az lehet, hogy a két fekete lyuk egyesülésekor kibocsátott gravitációs hullámok nem minden irányban azonos erősségűek. Az így keletkező visszalökődés akár teljesen ki is repítheti az objektumot a galaxisból, gyengébb hatás esetén pedig hosszú ideig a centrum körül ingázhat.
A mozgás nyomait Raffai Péter, Haiman Zoltán és Frei Zsolt már 2016-ban megjósolta számítógépes modellek alapján. Elméletük szerint a fekete lyuk akkor halad a leggyorsabban, amikor átszeli a galaxis legsűrűbb, legtöbb port tartalmazó központi régióját. Emiatt a nagyobb sebességű fekete lyukakat tartalmazó kvazárok fényének átlagosan vörösebbnek, vagyis porosabbnak kell látszania.
A Bécsy Bence vezette kutatócsoport a kvazárok körüli gáz fényének eltolódásából számította ki a fekete lyukak sebességét, a vörösödésből pedig a környező por mennyiségére következtetett. Az eredmények igazolták, hogy a gyorsabban mozgó fekete lyukakhoz valóban vörösebb kvazárok társulnak. A kutatók szerint más fizikai folyamatok hatása még nem zárható ki teljes bizonyossággal, de az adatok erősen alátámasztják a gravitációs hullámok okozta visszalökődés értelmezését. A módszer később az összeolvadások gyakoriságának és a kilökődés sebességének vizsgálatára is alkalmas lehet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔