Kereshetővé váltak az ügynökakták a nyitottaktak.hu oldalon
Szerda délelőtt 10 óra után elindult a nyitottaktak.hu, amely lehetővé teszi az egykori állambiztonsági ügynökakták és a kapcsolódó nyilvántartások keresését. A honlap célja, hogy a nyilvánosság hozzáférhető formában ismerhesse meg a magyar történelem 1945 és 1990 közötti időszakának egyik fontos forrásanyagát. Ebben az időszakban a politikai rendőrség a társadalom ellenőrzésének egyik legfontosabb eszköze volt, munkáját pedig számos hálózati személy segítette. Őket a köznyelvben ügynököknek nevezték.
A most közzétett anyagok a politikai rendőrség hivatalos nyilvántartó rendszerében fennmaradt papíralapú és számítógépes forrásokra épülnek. A jogszabályi előírások szerint 2026. november 4-e után kereshetővé válnak az úgynevezett 6-os kartonok, a B-naplók és a mágnesszalagok „H” adattára. A Levéltárban őrzött B-, vagyis beszervezési dossziék közzététele 2027. február 25-ig történik meg.
A honlap készítői hangsúlyozzák, hogy a nyilvántartások nem teljesek, és már 1990 előtt is sok irat megsemmisült rendszeres vagy alkalmi iratselejtezések során. A Levéltárba került anyagokat azonban teljes egészében közzéteszik. A látogatókat arra kérik, hogy keresés előtt olvassák el az egyes forrástípusok leírásait, és nézzék meg az értelmezést segítő, néhány perces videókat is.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔